Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szomorú történetek

Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt,
Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy
a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani,
Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu,
körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó
kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL
MOST MEGHALNI???

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rámnéz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "Legjobb Barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám
és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával!!Én megvigasztalom, ő átölelel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak Barátok legyünk, de Ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

 

Volt egy lány ki szeretett egy fiú
ebből a szerelemből nem volt kiút
a lány egy ideig nagyon szerette
majd ki időre, elfelejtette
a lánynak volt új szerelme
de, a fiút nem feledte,
Elmúlt a szerelem
s a lányban megerősödött a régi érzelem,
Találkoztak hétvégente
a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme
Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.
Többen mondták, hogy a fiú szereti
de, nem nagyon keresi
Egyszer egy őszi napon
a fiú szerelmes lett nagyon
Látta a lány a fiút mással ölelkezni
forrón szenvedélyesen csókolózni
A lány nem bírta szenvedett
gondolta másik fiút kereshet
hetek teltek el a lány feladta
és leugrott a hideg habokba
A fiú halotta a halál hírét
futva rohant a temetőbe és sírt
Rájött mást nem szeret
és hogy nála jobbat soha nem kereshet

 

Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az esőmosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei:
 Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk.
    Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! ? majd lágyan megcsókolta.
    Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak.  Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
     Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg:  Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik!  Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah! Ez nem az, aminek látszik!" De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
      Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!?    Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év?? Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán: Holnap is szeretni fogsz még? Steven ránézett és halkan ezt mondta: Örökkön-örökké Édes!
A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok.


Már nagyon régóta ismerted, S még régebb óta szeretted. Ti ketten voltatok a tökéletes pár. Hogy mióta? Isten sem tudta már. S egy meleg nyári nap után, Ballagtatok haza lomhán. Jött az este, s a nap lement. Több pár is kéz a kézben ment. Elértetek a sínekhez. S te szorongva kaptál a szívedhez. Itt történ? itt vesztetted el egykori jegyesed? Kit annyira szerettél, mint mostani kedvesed. ?Semmi baj nem lesz, ő nem én vagyok!? E szavakkal csitítgatott. S mikor már az út felénél jártatok, Mint akinek valami régen elfelejtett dolog jutott az eszébe, A fejéhez kapott Odaállt a peron szélére, és te eléje. S elkezdte, a már oly régóta várt szavakat sorolni: ?Mondd kedves, nincsen kedved hozzám jönni?? S te önkívületben mondtál rá ?IGEN!?-t De mikor már a gyűrű kezeden pihent, Egy csapat suhanc jött sebesen, S te lesodortad a sínekre kedvesed. Ekkor az imént bemondott vonat érkezett, Még csak nem is fékezett. Idő közben feljött a Hold, S mindent ezüstös fénybe vont? Te még láttad szerelmed arcát, ahogyan a fájdalomtól s a meglepetéstő torzul át. És ekkor minden olyan gyorsan zajlott, Egy gyors ?Szeretlek!? Egy sikoly, S egy segítőkész kéz. S aléltan estél össze a rémülettől, a fájdalomtól. És a gondolattól: Két szerelmem vesztetem el ezen a helyen! És mikor másnap a kórházban tértél észhez, S a gyűrűdet nézted, elhatároztad: ?Én többet nem megyek férjhez!? Kiengedtek De gyógyszeres kezelésre rendeltek, S első utad az átokverte helyhez vezetett, Mi kétszer törte össze a szívedet. S ott egy tucat gyógyszertől Mit suttyomban csórtál el az éjszakás nővértől, Elaludtál szépen, halkan, Hogy mikor a következő vonat vagy járókelő rádtalál, Ott fekszel majd a gyilkos síneken, Békésen, de holtan?...

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 18015
Hónap: 254
Nap: 8