Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vámpírokról..

 

Ha vámpírtörténeteket hallunk, hajlunk azonnal Erdélyre és Drakulára gondolni, pedig az az igazság, hogy a vámpirizmus, sokkal korábbra nyúlik vissza az időben, egészen az ókorig, vagy még előbbre. A mai világban azonban csak a rémregényekig, horrorfilmekig gondolkodunk el a témát illetőleg, vagy legfeljebb eszünkbe jutnak az irreálisnak tűnő mítoszok, melyeket megmosolygunk, s nem fér sokunk fejébe, hogy lehet ilyen badarságokban hinni, hisz mese az egész. De valóban így van?

 

 

 

 

Mindezen tények tudatában nem meglepő, amikor napjaink brit történészei meglehetősen nagyot néztek, miután nem rég kiderült, hogy egy bizonyos John Roberts – még 1913-ban –, kénytelen volt nejét idegen országban örök nyugalomra helyeztetni, mivel az angliai Blackburnben nem voltak hajlandóak elhantolni. Ez önmagában is furcsa, de a legmegdöbbentőbb az indok, miszerint azért nem temették el, mert attól féltek, hogy az asszony vámpír. Ez ugye elég meghökkentő, tekintve, hogy az eset alig száz évvel ezelőtt történt, már a 20. században?

 

 

 

 

Mr. Roberts természetesen elutasította az abszurd feltételezést. Vásárolt felesége számára egy ólmozott koporsót, és állítólag négy éven át utazgatott a világban, mire eljutott a perui Piscoba, ahol végre lehetősége nyílt eltemettetni az asszonyt, persze csak bizonyos összeg fejében.

 

 


 

 


 

 

 

 

Nem sokkal azután, hogy megtörtént a szertartás, Mr. Roberts felszállt egy Angliába induló hajóra, és többé senki nem hallott felőle. Aztán valamikor később, Angliából Piscoba is elért a hír, hogy az asszonyt, Sarah Ellen Robertset lánccal összekötözve, száját betömve helyezték az ólmozott koporsóba, miután bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban, vagyis boszorkányságban, gyilkosságban és vámpirizmusban. Állítólag, mielőtt a koporsó fedelét felcsavarozták volna, felsikított, és azt üvöltötte, hogy vissza fog térni a sírból és bosszút áll. Miután a perui parasztok meghallották a történetet, rettentően megijedtek.

 

 

 

 

A történet emléke a mai napig fennmaradt, és amikor nyolcvan évvel később, 1993 egyik júniusi napján, a Pisco-i temetőbe látogatók megpillantották, hogy a „Blackburn-i asszony” sírja felett kettérepedt a fejfa, borzasztóan megrémültek. A hír gyorsan elterjedt a városban, és még aznap este elárasztották a temetőt az okkultisták és egyéb kíváncsiskodók, hogy lássák az éjfélkor sírjából kiemelkedő vámpírt. Több száz helyi nő hagyta el a várost, hogy megakadályozzák, hogy születendő gyermekükbe reinkarnálódhasson a boszorkány. Minden házra a régióban keresztet és fokhagymát aggattak. Mikorra elérkezett az éjfél, ki kellett hívni a rendőrséget, hogy megakadályozzák a tömeghisztériát: a levegőbe lőttek, és a tömeg szépen eloszlott. Csak pár ember, a helyi boszorkánydoktorok csoportja maradhatott a helyszínen. Ők szentelt vizet öntöttek a sírra és fehér rózsát hintettek köré. Persze nem történt semmi, amit tettük sikereként könyveltek el.

 

 

 

 

Még mielőtt felröhögnének a hitetlenebbek, ne feledjük, babonás emberek nemcsak Peruban élnek, hanem a jó öreg Európában is. Pár évvel később, a nyüzsgő metropoliszban, Londonban is történt egy érdekes eset, ami hasonló pánikot váltott ki.

 

 

 

 

1922 tavaszának egy teliholdas éjjelén, a West Drayton templom körül rengetegen láthatták azt a denevérszerű, fekete lényt repkedni, melynek szárnyfesztávolsága legalább hat láb, azaz közel két méter volt. Több szemtanú meghökkenve figyelte, ahogyan a lény alászáll, és lerepül a templomkertben lévő sírokhoz. Miután két rendőr üldözőbe vette, a lény vérfagyasztó, hangos sikolyt hallatott, és szárnyait csapkodva felemelkedett az ég felé.

 

 

 

 

Egy idős ember, aki valamikor karbantartó volt, állította, hogy huszonöt évvel korábban már látta a denevérszerű lényt. Szerinte ez lény egy vámpír, aki 1890 táján, vérszívás által megölt egy nőt Harmondsworth-ben. Persze senki nem vette komolyan az aggastyán meséjét.

 

 

 

 

Még abban a hónapban április 16-án, egy irodai dolgozó, kora reggel munkába ment a londoni West End környékén. A férfi a Coventry Streeten haladt épp, amikor valami láthatatlan kéz elkapta őt, a szemeit lefogta, és szúrást érzett a nyakán. Olyan volt, mintha a vérét szívnák, majd eszméletlenül hanyatlott a járdára. Ébredésekor már kórházban volt, ahol elmesélte szokatlan történetét. Az orvosok, hallva elbeszélést, meg akarták győzni, hogy képzelődött, bizonyára valaki egy vékony csővel szúrta meg, de ő tagadta ezt. Végig állította, hogy senki nem volt a környéken, és nem csövet döftek a nyakába. Ez más volt.

 

 


 

 


 

 

 

 

 

Alig két és fél óra múlva hihetetlen dolog történt. A kórházba újabb sebesült érkezett. Egy másik férfi hasonlóan járt. Neki is ugyanott vérzett a nyaka, s miután magához tért, ugyanazt mesélte el egy láthatatlan erőről, amely elkapta, és a vérét szívta. Az est folyamán behozták a harmadik áldozatot is. Az orvosok el voltak képedve, amikor megtudták a rendőröktől, hogy utóbbi áldozat is ugyanazon a helyen, ugyanúgy járt.

 

 

 

 

Elkezdődött a rendőrségi vizsgálat a bizarr ügyben, Londonban pedig megindultak a pletykák és találgatások a vámpírral kapcsolatban. A Daily Express lehozta a támadásokról szóló cikket, és kérték a rendőrséget, mondjanak közelebbi információt, vázolják fel teóriájukat az esetről. A rendőrség szóvivője vonakodva nyilatkozott az újságíróknak, s mikor megkérdezték tőle, lehetséges-e, hogy vámpír a tettes, idegesen felnevetett.

 

 

 

 

Később újabb hír söpört végig a városon, miszerint a rendőrségnek sikerült sarokba szorítania a vámpírt, és egy hivatásos vámpírvadász megölte. Majd titokban eltemették a Highgate-i temetőben, miután facöveket döftek át a szívén. Mindez állítólag tényleg csak pletyka volt, ám a történet folytatódott tovább negyvennyolc évvel később, az említett temetőben.

 

 

 

 

A Highgate temetőt 1836-ban nyitották meg, amikor a Londoni Temetőtársaság megvásárolta a 17 hektáros területet a város északi részén. Sok évvel később a cég kertésze, aki egyfajta kertészeti zseni volt, lélegzetelállító övezetet teremtett a területen virágokkal, fákkal, bokrokkal, hangulatos, kanyargós utacskákkal. Csakhogy közbejött az első világháború, így nem volt elég munkaerő, mely karban tudta volna tartani a temetőt. Ráadásul egyre népszerűbb lett a hamvasztásos temetés. Mindezek odáig vezettek, hogy a temető gazos, elhanyagolt lett, és a sírok is könnyebben mentek tönkre. Ahogy az évtizedek teltek, a vandálok is megkörnyékezték az elhagyatott sírkertet, meggyalázva, összefirkálva a sírokat.

 

 

 

 

Aztán 1969 decemberében okkultisták egy csoportja megszállta a temetőt, és mindenféle kántálásokkal próbáltak halottakat idézni. A városi legenda úgy tartja, valószínűleg feltörtek egy sírt, és sikerült elszabadítaniuk valamit, mert úgy menekültek el a helyszínről, mint akik az életükért futnak. Állítólag menekülés közben, akik visszanéztek, egy csontos karú, legalább két és fél méter magas, feketeruhás lényről beszéltek, mely halálra rémisztette őket.

 

 

 

 

Nem sokkal később, 1970 januárjában egy férfinek különös megfigyelése volt. A Highgate temetőnél le kellett állítania a kocsiját, mert az autó motorja prüszkölni kezdett. Beállt a parkolóba, felnyitotta a motorháztetőt, és a hiba okát vizsgálta, amikor figyelme a temető kapuja felé kalandozott. Egy magas, feketeruhás alakot vett észre, aki a kapu belső oldalán állt, és őt nézte. Nem történt semmi, de maga a jelenés mégis annyira megrémítette a férfit, hogy azonnal futásnak eredt anélkül, hogy kocsija motorháztetejét lezárta volna.

 

 

 

 

1970. március 13-án, egy pénteki napon, az Essex-i tanár, Alan Blood (milyen érdekes, hogy Blood a tanár vezetékneve. Ha esetleg valaki nem tudja, magyarul vért jelent ugyanis. - Megj.: Csiribusz), tömeges vámpírvadászatot hirdetett meg a Highgate temetőben. Még a televíziónak is adott interjút. Az volt a terv, hogy mindannyian annál a sírnál virrasztanak, ahol leggyakrabban látták a vámpírt, majd amikor a lény visszamenne a sírjába, elkapják, és karót döfnek a szívébe.

 

 

 

 

Több száz ember vonult a temetőbe fokhagymákkal, keresztekkel, fakarókkal felfegyverkezve, de persze nem találkoztak a vámpírral, viszont 9000 fontnyi kárt okoztak vandálkodásukkal.

 

 

 

 

Ezt követően még akadt egy-két hisztériás, magát vámpírvadásznak kiadó hippi, de végül szép lassan elült a téma, és az élet ment tovább. Ma a Highgate temető keleti része nyitva áll a nagyközönség előtt, ám a nyugati oldal csak idegenvezetővel látogatható.

 

 

 

 

Sokan úgy gondolják, az egész vámpír-dolog egy nagy tömeghisztéria része lehetett, de akik látták, ma is állítják, hogy bizony nagyon is valóságos volt, és az nem lehet, hogy több tömegnyi ember hallucinálta volna ugyanazt.

 

 

 

 

A következő vámpírtörténet 1900-ban játszódott le, a festői szépségű Lake District tájékán. Január volt. Edward Fisher kapitány dél felé indult Guildford- ba, ahol üzleti célból új ingatlant vásárolt. Régi otthonának új lakói, két keresztfia William és Edward Cranswell voltak, valamint húguk Amelia, aki ki akarta használni a lehetőséget, hogy egy ideig egy ennyire gyönyörű helyen élhet.

 

 

 

 

A testvérek jól megfértek a szomszédokkal, és úgy tűnt, igazán jól érzik magukat új otthonukban. Amelia imádott főzni, és keleti nyelveket tanult. Az első nyár azonban pokoli volt a lány számára, mert alig tudott aludni a nyári melegtől.

 

 

 

 

Egy éjszaka furcsa dolog történt. A lány szobájában fullasztó hőség volt, ezért ablakot nyitott, de észrevette, hogy egy magas, szikár, fekete alak sziluettje rajzolódik ki, közel a házhoz. A hívatlan, ijesztő látogató azonnal az ablak alatt termett, ám a lány annyira megrémült, hogy rögtön bezárta az ablakot. Szinte megbénult a félelemtől, miközben hallotta, hogy az idegen felmászik a falon. Az ágya végében ült és szeretett volna kiáltani fivéreinek, de alig tudott megszólalni. A lény egyszer csak ott volt az ablakban. Így jobban láthatta ijesztő, groteszk vonásait. Arca aszott, beesett és sárgás volt. Szeme szinte szénfekete az egész szemgödrében. Orra hosszú és hegyes, szája szokatlanul nagy, melyben hátborzongató fogak sorakoztak. Addig piszkálta kívülről az ablakot, míg engedett, és a groteszk kreatúra belépett a szobába. A lány mozdulni sem mert, majd rémületében mégis az ágyra hanyatlott. A vámpír megmarkolta a haját, és a nyakába harapott. Amelia tudta, valamit tennie kell, mert meg is halhat. Összeszedte minden bátorságát, sikoltozni kezdett, mire fivérei a szobába rontottak. Még látták a hívatlan látogatót, amint kiugrik az ablakon. Azonnal a földszintre futottak, követték a menekülő támadót a kerten át, egészen a szomszédos temető faláig, ahol aztán nyomát veszítették. Egy ideig még keresték, majd tehetetlenül visszamentek rémült húgukhoz a házba. Amikor megpillantották nyakán a fognyomokat, tudták, nem közönséges betörővel van dolguk, mégis olyan nehéz volt elhinni, hogy egy igazi vámpír a tettes.

 

 

 

 

Hónapokkal később, a következő év márciusában, a lény visszatért egy viharos éjszakán. Csontos ujjaival ismét sikerült kinyitnia az ablakot a lány hálószobájában. Amelia aludt ugyan, de felriadt álmából arra, hogy a lény fölé hajol. Nyirkos, csontos ujjaival megragadta a lány nyakát, aki azonnal sikongatni kezdett. Fivérei pisztollyal felfegyverezve futottak a szobába. A rém ezúttal nem rohant el, hanem nekik rontott. Az egyik fiú belelőtt a lény combjába, aki ettől meghátrált, és valósággal kibukott az ablakon. A fiúk ismét üldözni kezdték, és a temetőhöz érve, most nem veszítették el a nyomát. Látták, melyik sírboltba vonul vissza.

 

 

 

Másnap reggel riasztották a helybélieket, és legalább hetvenen gyűltek össze a temetőben, hogy betörjenek a sírboltba. A két testvér, és még három falusi, elmozdították a sírbolt bejáratát, és fáklyával bevilágítottak a belsejébe. Négy szétzúzott koporsót láttak ott, és holttestek szétszórt maradványait, csonkjait. Ám az ötödik koporsó érintetlen volt. Miután felnyitották a koporsó fedelét, megpillantották benne a fonnyadt képű vámpírt, aki előző éjszaka a húgukat molesztálta. A combján lévő lőtt seb is igazolta, hogy jó helyen járnak. Az egyik falusi elmondta, hogy ezt a figurát már ő is látta, amikor az állatok körül sündörgött. Úgy vélték, leghatásosabb pusztítás vámpír ellen a tűz, ezért kivitték a sírboltból, máglyát készítettek, és elégették a szörny testét.

 

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 18015
Hónap: 254
Nap: 8